Eredetileg május vége volt az időpont, viszont az időjárás miatt eltoltuk egy hetet, szerencsére mindenkinek megfelelt aki szeretett volna részt venni. Jó döntés volt, június 7-én már kiváló időnk volt fotózáshoz. Ezúttal egy workshopon vettünk részt Leoval, Princessel és Amberrel, helyszín a Pálos kolostorrom volt Salföldön. A modelleket, ruhákat, kellékeket mind Szilvi biztosította, mi pedig a kutyákat, így a fotósoknak tényleg csak a tökéletes fotók elkészítésére kellett koncentrálnia. Mi a kutyákkal egy órával a kezdés előtt ott voltunk, hogy a kezdeti izgalom már elmúljon. Kattintsatok a nagyobb méretért! Ezidő alatt a fotósok is lassan megérkeztek, így többeknek is volt ideje megismerkedni a kutyákkal még a munka előtt. Várakozásban amúgy hamar kikapcsolnak és pihennek, Amber az, aki a kis serdülő agyával még nem tud annyira elülni a hátsóján. Annyira élvezetes, amikor egy növendék farkaskutyával telik a napod.... Kattintsatok a nagyobb méretért! Aztán igyekeztünk a kutyákat munka üzemmódba kapcsolni, kifejezetten szórakozottak voltak aznap, főleg Amber. Mint látjátok felvezető van rajtuk, a munka elején szinte mindig, de közben is ha bármikor úgy látjuk figyelmetlenebb a kutya, de szükség lenne még rá, felkerül a póráz. Sokszor elég csak annyi, hogy tudják rajtuk van, ha kell, a modell is meg tudja fogni. Fotósok utómunkában pedig könnyen le tudják szedni ezeket a vékony pórázokat. Kattintsatok a nagyobb méretért! Motivációs eszköz a főtt csirkehús, ennél motiválóbb csak a nyers hús lenne de az elég macerás tud lenni. Nem mindig kell mind a három kutya egy képre, készültünk amúgy mindennel, szobakennel és lánc ha ki kell kötni egyet vagy kettőt pihenőre, persze mindegyiket a kocsiban hagytuk és később már nem akartunk ezzel bajlódni. Ennek az ára egy elrágott póráz volt, amit a lenti képen láthattok is, megörökítve. Miután a kutyák komfortosabbak voltak a helyszínnel már elengedtük őket, velünk maradtak. Kattintsatok a nagyobb méretért! A modelleknek adtunk egy gyorstalpalót, mi hogyan fog történni a kutyák részéről. Annyit szoktunk igazából kérni hogy ne incselkedjenek velük, ne beszéljenek hozzájuk hacsak nem kérjük, nincs simogatás sem. Én kérni szoktam azt is, hogy lehetőleg ne közvetlenül a kutya szemébe nézzen, általában észre sem vesszük de a tekintetünkkel is ki tudjuk zökkenteni a kutyát, és akkor már megy a játék meg az ugrálás, a ruha meg drága. Inkább a közömbösség. Persze ezt nem azt jelenti, hogy a kutyák nem lesznek irtó kedvesek és cukik, lásd fenti kép, ahogy Amber arcon nyalja a modellt, megragadva a lehetőséget hogy amúgyis fejmagasságban van. Most különösebb felkészülés nem kellett a kutyák részéről, áll-fekszik-marad, úgy voltunk vele mind, hogyha ezeket szívesen megcsinálják nekünk, már örülünk. Tudni kell a fotósokról, hogy nagyon kreatív lények, így voltak ötletek amiket megpróbáltunk helyben megvalósítani, vagy éppen a kutya adta magát egy érdekes fotóhoz, minden kérés nélkül. Ilyen ad-hoc póz volt például amikor Amber a felnőtt modell mellé fekszik és a modellre néz, amikor Leo a kislány modell mellett elfeküdt vagy amikor Princess elvarázsolódott egy almától. Kattintsatok a nagyobb méretért! Minden kutya másban jó és minden kutya máshogy mutat jól. Tudjuk a kutyáink preferenciáit és küllemi gyengéit is, igyekszünk mindenkinek a kedvére is tenni és szem előtt tartani hogy igényes, minőségi fotók készülhessenek. Például a bejegyzés kezdőképe, amikor a kutya tátott szájjal áll a modell előtt, egy nagyon jó ötlet volt, de csak Amber volt az akiben bízhattunk, hogy nem bénázza el a jutalomfalat elkapását. Minden elismerés Kincsőnek, aki Piroskát alakította a fotókon, hogy alig rezzent meg amikor a kutya fogai az orra előtt csattantak ahogy elkapta a falatot. A jó hangulat az, ami minden további nélkül garantált volt a csapatban. Alapból a helyszínünk egy túralátványosság, szóval néhányan elkerekedett szemmel konstatálták, hogy egy tucat fotós, flancos ruhák és egy kisebb farkasfalka akadt az útjukba. Kattintsatok a nagyobb méretért! Négy órás fotózás volt, nagyon is kellett a három kutya, időről-időre valamelyiknek szüksége volt némi pihenőre, ilyenkor másik kutyával folytattuk a munkát. A fotózás végeztével jöhetett a sok simogatás, pusziosztás, kaptak ajándék jutalomfalatot, már csak egy csoportkép erejéig kellett pózolniuk. Fantasztikus élmény volt, teljes biztossággal mondom hogy nem csak nekünk, hanem a kutyáknak is. Ezúton is köszönjük Szilvinek a bizalmat, a teljes csapatnak a jó hangulatot és hogy türelmesek voltak a kutyákkal, reméljük, hogy a készült képek megértek minden befektetett munkát! Szeretnék néhány fotót kiemelni a résztvevő fotósok munkáiból, a nevükre kattintva a Facebook oldaluk nyílik meg külön oldalon, így megnézhetitek a többi munkájukat, nem csak ebben a témában (csak a külön fotós oldallal rendelkezőket linkeltem, akik mint magánszemély fotóztak, az ő saját profiljukat nem szerettem volna linkelni, de megtaláljátok őket Facebookon). Akiket pedig egy ilyen fotós lehetőség érdekelne, csatlakozzon a Fotózz Velem (Edl Szilvia Photography) csoporthoz, kezdőtől a profiig bárki részt vehet ezeken az eseményeken, fotózhat őzzel, ölyvvel sőt talán rókával is ha minden jól alakul. A szervező, Edl Szilvia Phorography: Boka Zsuzsanna: Nagy Attila: Molnár László:
|
BLOGKiállítási beszámolók, alomtervek, kölyöknevelés, mindennapok. BEJEGYZÉSEK
December 2021
KATEGÓRIÁK
All
|